My favorite blogposts ever

szeptember 14, 2019


Minden szeptember az új kezdetekről szól, ahogy ez a mostani ősz is, ami sok új változást hozott az életembe. Most nem csak a nyártól veszek búcsút, hanem a blogtól és tőletek is, ha nem is véglegesen, de egy kis időre mindenképp. Az egyetemi szakmai gyakorlatomat végzem egy francia borászatnál, a következő 3 hónapban, ami mellett nem tudok nektek blogbejegyzéseket készíteni. Most itt az ideje a karrieremre, a szakmai és egyben a személyes fejlődésemre koncentrálnom. Az Instagramon továbbra is akítv maradok, hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek ott: @enikoschmidt .
Mielőtt elköszönnék, szeretném Nektek megköszönni, hogy ennyien olvastátok a blogot és követettek, ez nagyon sokat jelent nekem! Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem és biztatott! Köszönök minden apró pozitív visszajelzést! Olyan álmaim váltak valóra a blognak köszönhetően, mint hogy meghívottként résztvettem fantasztikus divatbemutatókon, sőt az első sorban is ültem néhány neves bemutatón, hihetetlenül kreatív embereket ismerhettem meg a szakmában, szerepeltem egy divattal foglalkozó tévéműsorban (Rúzs és Selyem), több videó interjút is készítettek velem. Valamint hazánk egyik legismertebb divatmagazinjával működhettem együtt, mikor az InStyle pécsi stílusnagykövetének választottak, a Joy magazin stylistja voltam a CCC shopping napjukon, a Pécs.Ma hírlap pedig "Pécs divatdiktátorának" nevezett, ami nagyon elismerő és hízelgő. Mindezt nélkületek nem sikerült volna elérnem. Valamint két céget is ki kell emelnem, az egyik a Shein, akik nagy cég lévén mégis még azelőtt megkerestek, hogy elértem volna az együttműködéshez szükséges követőszámot, az évek során nagyon sok jó ruhát kaptam tőlük és szeretek a partnerük lenni. A másik pedig az Allianz, akikkel két szezonon keresztül működtem együtt és gyártottam nekik bejegyzéseket, nagyon jó volt velük a közös munka.
És ha már itt tartok, akkor elköszönésként összegyűjtöttem nektek a számomra legkedvesebb bejegyzéseket. Remélem később is még visszanéztek majd az oldalra, ha szükségetek lenne egy-két tanácsra, legyen szó divatról, utazásról, sminkekről vagy egy-egy receptről.
Sok puszi, hiányozni fogtok
U.i: lehet, hogy annyira, hogy néhány hónap kihagyás után visszatérek... ki tudja ;) 

Every September is about new beginnings for me and this one really brought a few changes in my life. I'm not only saying goodbye to the summer, but to you and the blog as well. I don't definitely say it for good, but for a little while surely. I am spending my university internship in a winery in France in the next 3 months and meanwhile I can't create you content for the blog. It's time for me to focus on my career, on my professional and personal growth as well. But I will stay active on Instagram, so make sure to follow me @enikoschmidt, to not miss on anything.
Before I say goodbye I would like to thank all of you, that so many of you were reading this blog and following me, it means so much to me! Thank you everyone, who believed in me and supported me! Thank you for every little positive feedback and reaction! I have accomplished things thanks to the blog, that I only dreamed of, like participating in amazing fashion shows as an invited guest, even more I could sit in front row of famous designers, I have met greatly creative people from the fashion industry. I was in a fashion television show, I gave a few video interviews, I could work together with Hungary's best fashion magazine, InStyle, when they chose me as the Style Ambassador of Pécs, also I was a stylist for Joy magazin on their shopping days, a newspaper of my city Pécs called me the "Fashiondictator of Pécs" which is super flattering. I could have not achieve all of these without you. There are two more companies I would like to mention, one of them is SheIn, who contacted me eventhough they are a big company, even before I reached the amount of followers required to the collaboration, for the years I have received so many good clothes from them and I loved to be their partner. The other one is Allianz Hungary (insurance company), I created content for them for two seasons, I loved working together with them.
And speaking of my favorite posts ever, let me say goodbye with collecting them. I hope later you will come back on the blog if you need some inspiration or ideas in fashion, travel, make-up or recipes. 
Lots of love!
P.s: It can happen, that maybe I am gonna miss you and the blog so much, that after a few months of break, I will come back to you... who knows ;) 



Kedvenc outfit fotózások / Favorite outfit shootings














A ti kedvenceitek / Your favorites
            (a statisztikák szerint) / (according to the statistics)

Viszlát drága olvasóim és köszönöm! / Goodbye my dear followers and Thank you!

You Might Also Like

0 megjegyzés

recent posts

Facebook

Pinterest